Hogyan metsszük a köszmétét?

Az egres, más néven köszméte metszése ilyenkor februárban aktuális. A tél végi metszés elősegíti a termőképesség javulását, nem beszélve arról, hogy a túl sűrűre hagyott bokrok könnyebben áldozatul esnek a kórokozók illetve kártevők kártételeinek. Lényegében az ültetést követő évtől kezdve már lehet is metszeni. A 10 cm-nél rövidebb ágakat mindenképp metsszük vissza, a többi ágat pedig egy kifelé néző rügynél lehetőleg ¾ részig vágjuk vissza. A következő évben válasszunk ki legfeljebb 8 hajtást, amelyek nem keresztezik egymást, hiszen később ezek lesznek a főágak, ezeket ¼ részig vágjuk vissza. A többi ágat 4 rügyig metsszük vissza. Ezt követő évben azokat a hajtásokat, amelyek a főágakról hajtottak 8 cm-ig nagyságig vágjuk vissza. Törekedjünk arra, hogy szellősen helyezkedjenek el a termőrészek, amelyek majd a későbbi gyümölcstermésről gondoskodnak. Amennyiben el szeretné kerülni, hogy a növénye túl magasra nőjön, úgy érdemes évente a főágak csúcsrügyeiről 3-4-et levágni. Különösképp figyeljünk oda, hogy a lisztharmattal fertőzött részeket levágjuk, hogy megelőzzük a további fertőzést. A metszés során távolítsuk el a nem kívánatos tősarjakat is. Ezen felül érdemes a megfelelő trágyázásról is gondoskodni, hiszen igen érzékeny a káliumhiányra, amely a levelek széleinek száradásával jár.  Amennyiben mégis kételyei támadnának a metszéssel kapcsolatban, hívjon minket bizalommal!kosz