Igen! Van megoldás a kora tavaszi fagykárra!

Egyes népi megfigyelések szerint általánosan az év első száz napján várhatóak fagyok, bár a mondások és hiedelmek nem minden esetben tükrözik a valóságot, azért érdemes odafigyelnünk az előrejelzésekre, nehogy a várva várt termésünket, egy kési lehűlés tönkretegye. A növények alapvetően fel vannak készülve az alacsony hőmérsékletre. Egyedül ez akkor okoz problémát, ha a téli napok elmúlnak, és a felmelegedés megkezdődik, amivel egyidejűleg a növények életfolyamatai is intenzívebbé válnak. Ha ekkor éri fagy a növényeket erős stressz következik be, valamint szélsőséges esetben fizikai sérülés is bekövetkezik a növények szöveteiben.

Ilyen esetekkel leggyakrabban gyümölcsfák esetében találkozunk, ahol a virágzás és megtermékenyülés idejében bekövetkező kár kihat az egész vegetációs időszakra, termésvesztést, fagyléceket (héjkéreg hosszanti felrepedését), elhalásokat okozva a növényen. Erre a szakemberek már korán felfigyeltek, hiszen sokak megélhetése még jelenleg is ezen múlhat.

Bár a védekezési lehetőségek erősen limitáltak, némely eljárás sikeresen alkalmazható, hogy megvédjük házi kertünk vagy hétvégi nyaralónk gyümölcsösét. Ezek alapvetően a növények életműködését befolyásolják, amely leginkább a sejtek anyagcseréjének serkentésével vagy éppen gátlásával hatnak a növényre. Más módszerek nem a növények biokémiai mechanizmusait befolyásolják, hanem a környezet, az adott mikroklíma megváltoztatásával segítik a növényt a stressz átvészelésében.

Mint köztudott a virágok, amelyekből később a termések képződnek, különösen érzékenyek a lehűlésekre, így ha egy elhúzódó tél vagy fagyos időszak következik, előnyös, ha meg tudjuk változtatni a rügyek fakadásának, vagy a virágzásnak az idejét. Napjainkra rendelkezésünkre állnak olyan növényi hormon tartalmú (pl.: auxin) szerek, amelyek a téli nyugalmi periódus kitolására képesek. Almánál, körténél vagy akár a szőlőskertünkben is alkalmazhatunk olyan permetezést, ahol a permetezőanyag naftil-ecetsavat tartalmaz. Az ilyen szerek akár 2-3 hetes késleltetést is lehetővé tesznek, ami akár a teljes termés megmentését jelentheti.

Egy másik, vegyszermentes alternatíva a fagyvédelmi öntözés. Ebben az esetben gyakori öntözéssel látjuk el a fákat. A kiöntözött víz a növény hajtásaira, törzsére valamint vázágaira kerül és átnedvesíti azt. A kijuttatott víz, mint minden esetben elpárolog idővel, de a párolgása során hőt von el, mint az köztudott. A hőelvonás révén, lényegében hűtjük a növényeinket, hogy lelassítsuk életfolyamataikat és visszatartsuk a rügyfakadást, virágzást. Ez az egyszerű és bárki által megvalósítható tevékenység akár 1-2 hétnyi időt is nyerhet nekünk.

Tehát, mindig tájékozódjunk az időjárási viszonyok alakulásáról, és ha szükséges védekezzünk!frost